Gyökössy Endre
Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.
Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.
Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

A tegnapra néző ablak,
A lépcső, mely oldalra visz,
A fény nélkül élő árnyék,
Melyben szánalom nincs...

Az Én a jéghideg éjben száll,
Vérörvény amerre jár...

Elpusztul mind, aki bántott,
Ki a szürke szobába zárt,
És hogyha már nincs mit tennem,
Nekem is el kell mennem...

Az Én a jéghideg éjben száll,
Vérörvény amerre jár...

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, hogy megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a Holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
hogy vadul tudsz-e táncolni és hagyni, hogy az extázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tieddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst Holdnak , hogy "Igen!"

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és, hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

(Oriah Hegyi Álmodó öreg indián szavai)

Ha én Mikulás lehetnék
minden évben kétszer jönnék,
s ha fordulnék tizenkétszer,
akkor sem jönnék elégszer,
mert az öröm, amit hozok
nagyon gyorsan elpárolog.
Olyan sok a szegény ember,
aki álmodozni sem mer,
ajándékot nekik adnék,
mindig hozzájuk szaladnék.
Elhalmoznám őket hittel,
reménnyel és szeretettel.
Békét hoznék a zsákomban,
tisztességet puttonyomban.
S ha nem bírnám már e terhet,
építenék egy nagy termet,
minden embert befogadnék,
kinek nem jutna más hajlék.
Nekik adnám a kabátom,
a süvegem és a zsákom,
s boldogsággal megpakolva,
Mikulássá alakulva
járhatnák ők a világot,
teljesítve minden álmot.

Ekkor figyelt fel a párra. Egy padon ültek, a lány a fiú ölében, egymást átkarolva. Hallgattak csak, miközben mélyen egymás szemébe néztek. Az angyal látta tekintetüket, és mindent értett.
Lassan felálltak. Hosszú, szenvedélyes csók, aztán elváltak egymástól. Az angyal a fiú után eredt. Az egy közeli sörözõbe ment, ahol már várták a barátai.
- Na, hogy ment ? - kérdezték.
- Simán. - válaszolta a fiú - Ostoba liba, mindent bevesz.
Az angyal elkomorodott. Visszarohant a térre. Még látta, ahogy a lány épp egy csillogó-villogó luxusautóba száll be, melynek vezetõjével, egy középkorú, õszes hajú férfival egybõl vad csókolózásba kezd.
Ebben a pillanatban megkondultak a tér melletti kis templom harangjai. Az angyal felpillantott az órára : dél volt ...
- ... hát így történt, Uram. - fejezte be beszámolóját az angyal, majd a Sátán felé fordult - Így hát te nyertél. Tiéd a város, és benne az emberek mind.
- Nem . - válaszolta a Sátán - Te lent jártál köztük, mindent láttál, és mégsem érted ?
Ők már az enyémek rég ...